Egressy Ákos: Petőfi könyvtár 12. Petőfi Sándor életéből (1909)

Petőfi mézeshetei és családi otthona

82 Petöfi-Könyvtár incidens eltörpültnek, jelentéktelennek tűnt föl előttük. Ezért történt, hogy elmélyedésük közben, mellettük a bölcsőben nyüzsgölődő Zoltánról teljesen megfeledkeztek. Csak a gyermek lármás jelentkezése: hangos sirás-rivása ébresztette föl ábrándozásaikból. Ilyenkor meglepetten, tájékozatlanul esetlenkedve kapkodtak, szorgoskodtak kis fiuk lecsillapítása körül. Persze, hogy ez gyakran csak hosszas és kínos fáradozással, nagy megpróbáltatással sikerülhetett. Egy alkalommal azonban sehogy sem találták el a baj diagnózisát. Zoltánka teljesen elvesztvén türelmét, csitíthatlanul sivított-ordított, amint csak torkán kifért, úgy, hogy kékült-zöldült bele! . . . A fellengző lelkületű asszonyka kétségbeesetten, tanácstalanul állt férjével együtt . . . Majd, gyorsan orvosért küldtek. De ez sokáig várakoztatott magára . . . Végre is Petőfiné hajadonfővel, ziláltan és kisírt szemekkel szalad át anyámhoz, esdekelve, hogy: ha Istent ismer, siessen hozzájuk; mert a kis Zoltán oda van, nem tudnak rajta segíteni, s talán mégis hal, inig az orvos megérkezik. Anyám ijedten szaladt át Petőfinével a lakásukra, aki haza érve, az izgalomtól kimerülten egy székbe rogyik ; mig Petőfi, színéből kikelten, minden izében reszketve, dajkálja, himbálja, csücsüsgeti karjaiban az orditástól eltorzult arczú gyermeket. Anyám megérkeztére Petőfi a csecsemőt a bölcsőbe helyezi, s aléltan a pamlagra veti magát... Anyám fölkapja a gyermeket, az asztalra fekteti