Egressy Ákos: Petőfi könyvtár 12. Petőfi Sándor életéből (1909)

Kirándulásunk Petőfivel a Rákosmezőre ésVisegrádra

52 Petöfi-Könyvtár munkára serkent környék fokozatos megélénkülése ... A reggeli imára hivó távoli harangszó, mely áhítattal, magasztos istenérzéssel hatja át egész valónkat ... Az ámulat, a meghatottság nyomja el szavunkat . . s érzékeinket egy néma fohászszal engedjük át a csodálatnak s a lét titokszerüen megnyi átkozó varázshatalmának ! . . . Atyám hívó szavára mindnyájan megindulunk. . . . Bejárjuk a vár hozzáférhető romjait kívülbelül. Itt még nehezebb haladnunk; mert semmi emberi nyomot sem találunk . . . Sűrű bozót és folyondár fed be minden talpalattnyi helyet . . . A várudvar, a falközök, a romok, vadrózsával, tüskebokorral vannak benőve : . . Itt-ott, a vándormadarak csőréből idehullatott magvak nyomán kelt fehér rózsa, közelében egy-egy vérvörös, égőpipacs: „Klára emlékek! . . ." Mellettük találunk egy régi lovagsarkantyú rozsdaette darabját, — odább: egy törött, a nagy idő során sárgafeketére mart alabárdpengét. Ez ereklyéket hazavittük . . . Atyám féltékenyen őrizte évekig asztalfiókjában; mig végre eltűnt, elveszett, mint sok más becses jelvénye a mulandóságnak, hogy annál hívebben őrizzük meg — emlékezetünkben ! . . . Mig atyám Petőfivel a romok közt időzött s anyám nővéremmel szedte a vadvirágokat: Rácz bácsi, minket, fiúkat, levezetett a várudvar melletti kis tóhoz, mely — a bácsi állítása szerint — valamikor királyi halastó lehetett. „Itt meg kell fürödnünk, — mondá, — már csak kegyeletből is!"