Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

Viharos éjszaka

Petőfi élete 81 Viharos éjszaka. Petrovics lassankint már beletörődött nyomorúságos sorsába. Testi véznaságát megtoldotta lelki erejével s ment minden, mint a parancsolat. A kapitánya jó indulattal volt iránta, s németül is tudván, többször befogta az irodába, mert az egész századnál neki volt a legszebb irása. Biztatta, hogy csak igyekezzék, majd szorít neki helyet az irodában s kap pótlékot is. Büszke magatartásával, már itt kidomborodó szigorú becsületességével s aranytiszta jellemével bizonyos tekintélyt szerzett magának a tisztek körében s néha-néha az a reménysugár vetődött lelkébe, hogy valamikor még tisztté is lehet. Az igaz, hogy ebben nagy szegénysége szinte elhárithatatlan akadálynak látszott. Az ilyen gondolat különben csak futólag érintette lelkét, sokkal inkább betöltötte az a vágy, hogy visszatérjen a babértermő, hirt és dicsőséget szerző szini pályára. Ha káplárja rámordult, vagy szomorú tépelődések bántották a szivét, pipára gyújtott s elővette kedvencz költőjét Horaciust, akinek aranyigazságot lehelő bölcs mondásaiból mindig tudott valami vigasztalást meríteni nehéz sorsában. Gyakran megjelent előtte egy szőkefürtű, hajnal arczú leányka is, akivel gondolatban órákig elbeszélgetett s csak akkor ébredt a rideg valóra, mikor a szobaparancsnok ráförmedt: — Hé Petrovics, menjen kend az udvart söpörni. Petófl-Könyvtár. XI. 6