Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

A pusztaság vidékén

Petőfi élete 79 és köpenyegek lógtak a polczok alatti fogason. Az udvarról fegyvercsörgés, mérges vezényszavak s dobogó léptek hallatszottak. Az ablakhoz ment és gépiesen bámult ki rajta. Az égen vándor darvakként úsztak a barna fellegek. Az udvaron apróbb csapatokban gyakorlatoztak a katonák. Micsoda faragatlan, torzonborz képek! Még a tisztek is jobbára olyan tutyi-mutyi fajankók. Hej, hogy fog ő ezekhez szokni, ez a kérdés hasított szivébe. Sokáig bámulta őket, miközben alaktalan szürkeséggé olvadt szeme előtt minden. Zavaros álomképnek tetszett előtte az egész, csak akkor riadt föl, mikor nagy robajjal berohantak a katonák. Visszahúzódott az ágya szélére s újra leült. Egy vállas, marczona közlegény állott elébe, egyet sodrott hétrétű bajuszán s csak úgy foghegyről mormogta: — Szép öcsém, te leszel a hálótársam ? — Én, — felelte tompán az ifjú. Ezalatt többen somfordáltak az ágya köré. Egy czigánybaka is odafurakodott. — Ejnye, de fehér az arczod, talán bizony most választottak el, — vigyorgott a czigány. — Félre füstös, ne csipkedd a hálótársam, — rivalt rá az öles baka s egyet penderített a czigányon, aki nagyot lódulva, a szomszéd ágyra esett. Nagy hahota támadt erre az ifjú körül. Most a káplár is odalépegetett a függönynyel elkerített szoba sarkából, méltóságos fölénynyel eregetve a füstöt makrapipájából. — Honnan való vagy? — kérdezte tőle. — Kiskőrösi vagyok. — Hun a pokolba' van az, még hirét se hallottam ennek a falunak.