Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

A pusztaság vidékén

Petőfi élete 77 könyv s egy-két rendbeli fehérnemű, ez volt az egész vagyona. Hóna alatt is elférhetett volna. Bezzeg nem fért volna el a kocsin az a bánat, mely keblét öntötte el, ha valahol rést üthetett volna. Egykedvűen nézte a sárguló mezőket, a fonynyadt levelű útszéli fákat, a messze fehérlő tanyákat, amelyek mind, mintha csak sírva integettek volna. Midőn a városba értek, már késő este volt. Az éj csillagokat gyújtott meg felettük s a házak szürke fedelein holdszőtte fátyol ringatózott. Együtt aludtak, ez volt az utolsó éjszaka, amit czivilként, szabadon tölthetett velük ebben a gyászos esztendőben. Reggel korán kelt. Szorongó szívvel nézegette a tükörben sovány, beesett, halovány arczát, vézna vállait, szűk mellét, száraz, csontos kezét. És összerettent attól a gondolattól, hogy hátha visszautasítják. Maga sem tudta, mint került a kapitány elé, akinek fehér volt a haja, a bajusza, rokkant a termete, de bizalomkeltő a tekintete. — Katona szeretnék lenni, — mondta kalapját idegesen forgatva kezében. A kapitány sokáig méregette elül-hátul a tekintetével, aztán németül motyogta: — Vékony dongáju vagy hékás, elbirod-e a czakumpakkot? — El én, mert kedvem van a gyöngyéletre. Az öreg kapitánynak tetszett a bátor, egyenes felelet. Behívatta a káplárját, s elkísértette vele az orvoshoz. Az bizony erősen csóválta a fejét, hanem az ifjú a lelkébe látott s kettévágta a habozását. — Csak vegyen be, doktor úr, — jó irásom van s az irodában is használhatnak. — Mi volt kend mostanig? — kérdezte a doktor.