Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

Az első tövis

66 Petőfi-Könyvtár Orlay látta ezt s most már teljesen megvolt fejtve előtte a rejtély, hogy a vidám gyerek miért lett egyszerre komor és zárkozott. Uzsonna után a fiatalok a vendégszobába vonultak s a leányka a zongorához ült. Petrovics egy vörös bársony karosszéket tolt a sarokba, csöndesen beleült és összehúzódva, homlokát tenyerébe fogva, félig lehunyt szempillái mögül nézte a szőke fürtű, pajzán gyermeket, aki szikrázó jó kedvvel játszotta a frissebbnél-frissebb csárdásokat. A három deák összeölelkezve állt a zongora előtt, testük a gyors ütemek szerint hajladozott, bokáik meg szapora rezgéssel utánozták a vérpezsdítő tánczot. — Ej ha, sohse halunk meg! — kiáltotta a leányka bátyja, s egyet perdült két társával a huga előtt. Az mosolygott, mint a Vénusz-csillag, egyet kacsintott rájuk s még nagyobb tűzzel csapkodta rózsás ujjaival a rugékony billentyűket. — Hát te mit gunnyasztasz ott a sarokban ? — kiáltott kötekedve Károly a mélázó ifjúra. — Eltörött a csupra! — csúfolkodott vele a leányka bátyja. Róza most Sándorra tekintett, aki erre még jobban behúzta a fejét és szótlanul lenyelte a gúnyos megjegyzést. A leányka még egy gyors futamot csinált a zongorán, azután hirtelen felpattant mellőle, Sándor elé szökött s hamiskás mosolylyal meghajtva magát, kérőleg mondta: — Tessék folytatni. — Halljuk, halljuk! — pattogták a deákok, mialatt az ifjú gyönyörteljes zavarában majd leszédült a karosszékről. — Nem tudok én zongorázni, — szólt habozva