Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

Toborzáson

Petőfi élete 45 — Fel én, káplár uram ! — Csapjunk kezet, öcsém ! — kiáltott örömmel a huszár s a következő pillanatban leütve a legény fejéről a bokrétás, pörge süveget, rácsapta a huszárcsákót, megölelte az ujonczot s foglalóba husz pengőt nyomott a markába. Most már tánczolj te is, öcsém, — szólt hozzá vállonveregetve a verbunkos. Erre a kótyagos fejű legény is beállt a tánczolók sorába és nagyokat csapva a csizmaszárra, pörgött, forgott, vigan kurjongatva. A kíváncsi nép, asszony, legény, leány, mind sürübb sorfalat képezett a tánczolók körül. A huszárok most már valamennyien fújták a toborzó dalt; válogatott szép szál legények voltak, érczes, szivbe lopózó hanggal, gyönyörűség volt hallgatni őket s nézni a tánczukat, amelyben a tüzes magyar lélek vigsága tombolt. A bámulók között volt egy fakó arczú, kávészinü köpönyeges, nyurga legény is, aki mind közelebb furakodott a délczeg huszárokhoz s gyönyörködve nézte széles, jó kedvüket, ezt a kiterített aranyhálót, amelylyel katonákat akartak fogni a császárnak. Nézegette őket kimeresztett szemmel, sóvárgó lélekkel, mintha csak szivébe akarná szívni azt a sugaras jókedvet, amely a szemükből világit. És amint ott nézdegéli őket, egyszerre csak vállon legyinti valaki s örömmel kiáltja: — Szervusz Sándor! Összerezzen az ifjú, megfordul s azt a gatyás legényt látja maga előtt, aki csak az imént csapott fel huszárnak. — Honnan ismerhet ez engem? — tűnődik elgondolkozva, miközben kezét nyújtja a legénynek.