Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

Toborzáson

Petőfi élete 43 Nagytarajú sarkantyujok lassú pengése édes muzsikaszólás volt, mely messze tájról odacsalta, csalogatta a rózsapiros arczú, vidám fehérnépet. Némelyik huszárnak széles jókedve is volt már. Tüz lobogott a szemében, ölelésre kész láng a karjában. Bajuszukat kunkorgatva, fölszegett fejjel mustrálgatták az összeölelgetve, bokrétában álló s csábítóan ringó, szép virágszálakat. Némelyik leányzónak tánczra bizsergett a lába, rithmikusan illegette magát a sarkantyupengésre. A korcsmaház kapuja is sarkig ki volt tárva s bent a tágas udvaron is tarsolyos huszárok állottak kardosan, mentésen, mintha valami nagy parádé lenne készülőben. A tisztára söprött udvar sarkában meg füstösképű czigányok hangolták az ütött-kopott hegedűket s előttük egy nyalka huszárkáplár állott, boros üveggel a kezében. Nagy vásár volt Pesten, s a korcsma elé mind több nép sereglett. A huszárkáplár nem mai gyerek volt már; fekete hajában őszi zúzmara fehérlett, de tartása délczeg, mint a bérezi tölgyé s öles termete messze kimagaslott, mint a bokrok közül a nagy jegenyeszál. Edzett, marezona hadfi volt, tüzes tekintettel, barnapiros arczczal, vasizmoktól duzzadó hatalmas karokkal, s mikor megszólalt, hangja dörgött, mint az égzengés. — No, morék, mit ezinezogtok, miért nem húzzátok már azt a toborzót ? A czigányok megreszkettek a kemény, dörgedelmes hangtól, s a primás izibe fölugrott a káposztás körül, hogy belekezdjen a tüzes toborzó nótába.