Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

Farkasból bárány

32 Petöfi-Könyvtár sápadt vendégnek. Egyre kínálgatta, a gazda meg szaporán töltögette a bort, s az ifjú egyre jobban melegedett, pirosodott s fejében rózsaszínű ködként födte el a mámor a sötét gondokat. — No megálljon öcsém, — szólalt meg vacsora után a gazda, — most olyan bort hozok fel, amitől az ember jól átmelegszik s ágytakaró nélkül is pompásan alszik utána. — Nebántsa gazduram, már is többet ittam a kelleténél, — szólt nagyot fújva az ifjú s égő arczára nyomkodta a kezét. — Öcsém, az ital rendjével-módjával soha meg nem árt. Ha az embernek egy kis jó kedve szotytyan, azért még nem kell kirúgnia a ház oldalát. A csapláros ezzel már kint is volt s pár perez alatt egy itezés üveggel tért vissza, amelyen pecsét volt, a belseje meg hasonlatos volt az őszi faleveleken megtörő arany napsugárhoz. — Ez oszt' a bor, öcsém, — mondta a gazda, amikor néhány kortyot töltött kostolóul az ifjú poharába. A bor csakugyan kitűnő lehetett, mert Petrovics le nem tette addig a poharát, amig egy cseppig ki nem itta. — Valóságos nektár, — felelte aztán, megnyalogatva utána a szája szélét. — Meghiszem azt, öcsém, — felelte a gazda, ismét töltve Petrovics poharába, — ezt még boldogult apám szüretelte, s innen-onnan huszonöt esztendős. — Mindjárt sejtettem, mert úgy tüzel bennem, mint a kéményből kicsapott láng. — Igyunk hát, öcsém; ennek a bornak olyan jó természete van, hogy kivet az ember lelkéből minden bút és keserűséget. — Épp ilyen orvosságra van most nekem szűk-