Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

Farkasból bárány

30 Petöfi-Könyvtár — Már én csak ilyen vagyok, öcsém. Szeretem ezt a földet, amelyen apáim vére folyt, s amely alatt csontjaik porlanak. Szeretem hazámat, mint a föld a napot, ez meg az égboltot. És aki ezt a földet ki akarná rántani alólunk, annak én a lelkén gázolnék keresztül. Nem dicsekszem öcsém, hanem kérdezze meg csak a feleségem, hogy hány kaputrákos tót atyafit hánytam én ki innen. Mert nem azok a gonoszok, akik egykor Rákóczi zászlóit hordozták, nem maga a tót nép, hanem csak a kétkulacsos vezetői. — Annak is csak a harmad-negyed része, — jegyezte meg sietve Petrovics. — Egynek sem volna szabad szembe mézet pörgetnie, hátunk mögött meg mérget hintenie az együgyű nép fogékony lelkébe. — Szent igaz ez bátyám, most már maga is belátja, hogy miért hagyom el a selmeczi iskolát. De meg más bajom is van. Szegény apámat tönkre tette az árvíz, meg az áldott jó szíve, nem akarok ezentúl terhére lenni. — De hát mibe fog öcsémuram Pesten? — Beállok színésznek, legalább becsülettel megkeresem a kenyeremet. — Jaj öcsém, csak komédiás ne legyen, kár lenne ilyen okoseszű gyerekért, ha azok közé a dologkerülő lump ripacsok közé kerülne. — A pesti színészek, bátyámuram, nem ripacsok, hanem művészek, s apostoli hivatásuk van. — Meglehet öcsém, de lumpok, akik elinnák a Krisztus palástját is, s az ilyen ifjút, mint ön, csak megrontanák. — Az aranyat nem fogja a rozsda, akárhova kerül is . . . A beszélgetés most hirtelen félbeszakadt, mert