Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

A végzetes út

Petőfi életed 237 julius 30-ikán kora hajnalra tette, hogy a költő ne értesülhessen róla. De ő mégis megtudta s a többi tiszttel együtt már hajnalban fölkelt. Csak vékony vászonzubbony volt rajta, s Egressy reá pillantva, mosolyogva mondta: — Maradj itt Sándor, mig elkészül az egyenruhád. — Majd utánam küldik, — felelte kurtán Petőfi. De hátha megvernek bennünket! — Olyan nincs, a nyakamat teszem rá, hogy az öreg pyőzni fog, mert nagyon titkolózik. E közben a ház úrnője, Görög Károlyné, a lelkes, fiatal honleány felszolgálta a reggelit, mely után a tisztek csapatjaikhoz vonultak, mig Petőfi később indult a sereg után Kurcz őrnagy kocsiján. A Görög-féle marosvásárhelyi házat, ahol a költő szállva volt, utóbb emléktáblával jelölték meg, amelyen ez a felirás van: „Itt még ember volt, innét indult ki a nagy útra, Hogy csillag legyen Ö. Fénye örökre ragyog." Estére Székely-Kereszturra értek. Kurcz a sereg után ment, mig Petőfi Varga Zsigmond házában töltötte az utolsó éjszakát. A reggelinél a házigazda serdülő leánya kipirult arczczal állt a költő elé s áhítattól remegő hangon kérte föl, hogy szavaljon valamit a költeményeiből. Petőfi ránézett a leánykára, akinek fehér homlokán rózsák gyuladoztak a benső izgalomtól, s valami borús sejtelemtől megkapatva a lányka elé állt és szenvedélyes hangon elszavalta az „Egy gondolat bánt engemet" kezdetű rapszodikus költeményét.