Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

A Nemzeti dal

Petőfi élete 217' jelszava, hogy le a királylyal, hanem a tiszta erkölcs! De azért forrongó, zaklatott lelke mind lázasabb hévvel mennydörgötta koronás fők ellen. „A királyokhoz* és „Az apostol" czimű költeményeiben izzó szenvedélylyel ront a királyság intézménye ellen. E költeményei nagy visszatetszést keltettek. Ilyen előzmények után lépett föl követ jelöltként szülőföldjén, a Kis-Kunságban, a mostani fülöpszállási kerületben, de a szabadszállási ref. pap „fiával: Nagy Károlylyal szemben megbukott. 0 azonban még sem engedte leszoríttatni magát a szereplés teréről. Lelke érezte a közelgő vihar kitörését, s ott akart lenni a küzdőtéren. Amikor Vörösmarty a kormánynyal szavazott a régi ezredek német vezényletének fenntartása s az államsegély megadása mellett, mint lelkes republikánus, kissé igaztalanul, fájdalmas hangú költeményben fakadt ki Vörösmarty ellen, melynek ismeretes refrainje ez: — Nem én téptem le homlokodról Magad tépted le a babért. Amidőn Jellasich betör s hire fut gróf Teleki Ádám árulásának, a költő még azon éjjel kiáltványt fogalmaz, melynek minden sora tüzes ébresztő harsogásaként járja át a lelket. Neje is folyton sarkalta, hogy neki végzetszerű szerepet kell játszania a nagy nemzeti drámában s a költő, aki a hirnév borostyánából már egy erdőre valót szakított tettszomjas lelkével, ama véres babérokra vágyott, amik a harczmezőn teremnek.