Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

A mennyország küszöbén

206 Petőfi-Könyvtár 1849-ben Marosvásárhelyen adott vissza abból a nagyobb összegből, amelyet több havi tiszti fizetése gyanánt Bem apótól kapott. Ekkép e nyomasztó gondtól is szabadulva, összes költeményeinek sajtó alá rendezésével foglalkozott, azonkívül népies elbeszéléseket kezdett irni az „Életképek"-be, amikkel szintén feltűnést keltett. Éjjel-nappal rendezte, javítgatta, bővítette összes költeményeinek kéziratát. „A helység kalapácsá"-t azonban nem vehette bele, mert azt Geibel vette meg tőle, s mikor megkérdezte a költő, hogy fölveheti-e összes költeményeibe, a német ember igy szólt: — Den Kolopács gib ich nicht! Kötetébe összesen 459 költeményt vett fel s Emich Gusztávnak adta el ötszáz forintért. Emich rögtön kibocsátotta az előfizetési felhívásokat ; a lapok, különösen a Pesti Hirlap és Jelenkor, amabban Pálffy Albert, emebben Jókai tollából, magasztaló czikkekben ajánlotta Petőfi összes költeményeit, amelyek már 1847. márczius 20-án meg is jelentek s a Honderű kivételével minden lap az elragadtatás hangján irt róla. Pár hó alatt az egész kiadást elkapkodták s hatása oly nagy volt, hogy ez időtől fogva állandó jelzője volt a „legnépszerűbb költő". Verseit az ország minden zugában olvasták, dicsőitették s őt magát majdnem istenítették. Petőfi boldog volt s büszkén emlegette, hogy e költeménykötetével biztosan megnyeri az Akadémia nagy diját. De a következő évben kitört a szabadságharcz s az Akadémia kapui csukva maradtak egészen 1858-ig, amidőn az első nagygyűlésen csakugyan odaítélték neki az Akadémia nagy diját Czuczor Gergely magasztaló jelentése alapján. A jutalom