Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

A mennyország küszöbén

190 Petőfi-Könyvtár — Milyen bók sül ki ebből ? — mosolygott Júlia. , — Én csak azt mondom, amit érzek. Nagysád annyi szép, ragyogó álmot költött föl szivemben, hogy azt, ha száz évig élnék, se tékozolhatnám el. — Mily furcsák ezek a költők! — nevetett Júlia. — Nagysád, a költőnek más szive van, mint a többi halandónak. Lássa, én mindig az első pillantásra leszek szerelmes. — No, én nem. Én úgy teszek, mint a búvár, aki százszor is lemegy a tenger fenekére, mig megtalálja az igaz gyöngyöt. S ha nem látnám, hogy ön nemcsak kiváló költő, de kiváló férfi is, úgy higyje meg, hogy szóra sem méltatnám. — De miből következteti ezt ? — A lelkéből, amely szemében tükrözik. — Köszönöm az elismerést. Nem veszem bóknak, mert igaz. Amilyen tiszta és egyenes, cziczomátlan és őszinte a költészetem, épp olyan a természetem — A mai fiatalság azonban máskép beszél és máskép gondolkozik. - Tudom, hogy több benne a könnyelmű léhaság, mint a magas czélokra törekvő komolyság. Lehet, hogy én is ilyen lettem volna, ha a szegénység nem lett volna a tanitómesterem. De ez korán megtanított arra, hogy a szegénynek csak egy kincse van: a becsület. — Azért van oly sok bus költeménye önnek, mert sokat szenvedett? — Sokat nagysád, sokat, — de mint versemben megírtam, csak az vigasztalt, hogy meg nem érdemeltem. — Hát ez az Etelka, akit oly szép versekben sirat, költött volt-e vagy valóság? Igen, Etelka élt és hirtelen halt meg, mint