Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

Szerelem gyöngyei

178 Petőfi-Könyvtár A válasz ridegen elutasító volt. A levelet nem őrizte meg Petőfi, de abban olyasforma volt, hogy Mednyánszky úr sem színésznek, sem költőnek nem adja a leányát. Nem tenné ezt akkor se, ha tudná, hogy leánya halálosan szerelmes Petőfibe, amiből azonban csak annyi a valóság, hogy rokonszenvez vele, mint hazafias költővel. Ne vegye zokon az elutasítást, ezzel ő tartozik övéinek. — Eh, ezt úgyis gondolhattam volna, — mormogta halotthalványan. — Miben is volna a szegény költőnek szerencséje. Hej, pedig jön még idő, amikor szívesen hozzám adná a gőgös és előkelő őseire hivatkozó apa. Mintha bizony az az ő érdeme volna, hogy kiváló ősei voltak. Istenem, mily korlátolt felfogás! Egy előkelő, vagyonos embernek szívesen odaadná, ha tán félkegyelmű volna is, — de költőnek elvből nem adja. Kis szobájában föl s le járkált, nehéz, kopogó léptekkel, mintha csak a bánat, mely hegyként omlott a szivére, elviselhetetlen sulylyal nehezült volna rá. — így kell nekem örökké csalódni. A költőt a sors üldözi ki a paradicsomból. A puszta véletlen folytán rendesen szegénynek születik s ez a szegénység átokként üldözi egész életén át. Pedig mennyivel csodásabb műveket alkothatna, ha nem kellene nyomorognia. De hát ezen már nem lehet változtatni. A régi meczenásvilág immár kihalt, a költőt magára hagyják küzködésében s csak minden századiknak sikerül áttörni az áron, s fölkapaszkodni a jólét megrakott fájára. A többit pedig elsodorja az ár, egy-két versét hallatja még, mint a vészkiáltást, azután elnémul s úszik szárnytörötten a többiekkel a mindennapiság rohanó árjában.