Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

János vitéz

Petőfi élete 153' erősen számított rá, hogy ez fogja egyengetni az utat ujabb műveinek kiadásához. Épp ezért megint egy nagyobb költői beszély megírásához fogott, hogy pénzt teremtsen szükséget látó szülei számára. Egy hétig éjjel-nappal szakadatlanul dolgozott rajta. Erősen pipázva járt fel s alá szobájában s csak akkor ült le Íróasztalához, mikor vagy tíz strófával készen volt. Ekkor hamarosan leirta, itt-ott változtatott rajta, aztán ismét pipára gyújtott, s gondolataiba merülve járkált szobájában. Amikor az egész mű készen volt, letisztázta, néhol még simított rajta, aztán felkérte Vörösmartyt, kit atyjaként szeretett és a két Vachottot, hogy hallgassák meg. Mindhárman feszült figyelemmel hallgatták Petőfi felolvasását s Vörösmarty a legnagyobb dicsérettel halmozta el. A tiszta, friss és üde népies hang, a ritka természetesség, a költői képek bübája s elragadó természetes festései, a magyar néplélek jósága, gyöngédsége, nagylelkűsége, indulatainak mélysége, haragjának zordon fensége s békülékenységének színesen ragyogó szivárványa, mind, mind oly összehangzó egészszé olvadnak ebben, hogy Vörösmarty örömében felkiáltott: — Sándor öcsém, nyugodt lélekkel mondhatom, hogy ez bármely irodalomnak diszére válnék. Petőfi örömében majd kiugrott a bőréből. A két Vachott is csatlakozott a dicsérethez, mire Petőfi ama boldogító tudattal ment haza, hogy e müveért kap legalább száz forintot, amiből megint segíthet szegény szülein. Először ismét Geibelhez vitte, de az semmit sem akart érte adni, mert „A helység kalapácsából" mindössze husz példány fogyott el.