Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

Gyalog a hóviharban

Petőfi élete 13 Volt házigazdáját pedig rávette, hogy áztassa el otthon is a fiút, aki korhely, iskolakerülő és kicsapongó. És mindezt csak azért, mert az ifjúban már ekkor fellobbant a költészet, az irodalom és művészet iránti szeretet, s inkább éhezett, csakhogy színházba mehessen. Az apja fenyegető levelet irt neki, ami még jobban elkeserítette, a rossz bizonyítvány pedig csordultig töltötte keserűsége poharát. Felébredt benne a dacz és büszkeség. Elhatározta, hogy maga tör utat a megélhetéshez. Nyakába veszi a vándortarisznyát és meg se áll Pestig, ahol a hires költők, irók és művészek között, neki is jut talán egy darabka kenyér. És amit ő egyszer föltett magában, a mellett rendületlenül meg is állott. Pedig, hogy elszorult a szjve, amikor nyugodtan alvó barátaira nézett. Ök tovább is itt fognak élni gondtalanul, mig ő pénz és ruha nélkül, egyedül a rajtavalóval fogja méregetni az országutat. Eladogatta könyveit és ruhaneműit, hogy legyen pár garasa az útra. Egy pár fehérneműt és egy darab kenyeret dugott egy fehér vászontarisznyába, s ezzel készen volt a csomagja. Ott hevert a vetett ágy végében, egy fütykösre akasztva, amelyet szintén magával akart vinni, a hívatlan komondorok ellen. Felöltözve állt az ágya előtt, sovány kezét mellén összefonva, nézte a kemenczében hamvadó parazsat. Bágyadt tekintetében mély szomorúság ült, mint egy őszi esőcsepp a fonnyadt falevélen. Hallgatta az ablakfákat rázó szél zúgását s elgondolta, hogy őt is igy fogja ezentúl paskolni az élet vihara: a gond, a fájdalom, a nyomorúság.