Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

A halál küszöbén

Petőfi élete 127' nagy sötétséget már meghasogatta köztük a feltörő csillagok fénye. A költő fásultan hallgatta a rohanó szél harsogását. — Mindegy már nekem, minek védekezzem ellene, a halál itt áll már mellettem, vállamon érzem csontujjait. Fojtson meg, minek kínlódjam tovább e rideg, önző és érzéketlen világban? De most, mintha lépéseket hallott volna a sötétségben. Kinyitotta a szemét s egy fiatal embert látott maga előtt — Nini, hát te mit keresel itt, Sándor? — kérdezte a fiatal ember. Petőfi felugrott s nyakába borult az ifjúnak. — Te vagy az, Bérezi ? — kiáltott örömmel, — igazán te vagy, no azt nem hittem volna, hogy ily késő éjszaka találkozunk. A jó barátokat éjjel lehet leghamarabb megismerni, — mondta az ifjú Pákh Albert, viszont megölelve őt. — Igazad van, pajtás. A szerencsétlenség, a nyomor vigasztalan éjjelében lehet megismerni az igazi barátot. — De honnan jössz ilyen szegényes állapotban? — Messziről, nagyon messziről, pajtás. A boldogság széléről jöttem ide a halál küszöbére. — Ugyan, ne tréfálj, hanem jer be hozzám s mondd el a jó meleg szobában, hogy mi történt veled ? Azzal az ifjú kulcsot vett ki a zsebéből, kinyitotta az utczaajtót s karonfogva bekísérte szerény szobájába a didergő Petőfit. — Csodálatos véletlen, — mondta a költő a meleg kandallóhoz állva — hogy épp a te lakásod előtt akartam meghalni.