Endrődi Béla: Petőfi könyvtár 9. Petőfi és Arany levelezése (1909)

Petőfi és Arany levelezése

58 Petőfi-Könyvtár Petőfi se tudja türtőztetni haragját: „Mi a mennydörgő mennykő jutott eszedbe azt mondanod, hogy Toldi estéje utolsó munkád ? Öcsém, a te fejedben még igen sok van, és ha majd szép szerével mind azt ki nem bocsátod, majd kiverem én, ne félj, akár bunkósbottal, akár kalapácscsal, amit választasz. Nekem pedig affélét többé ne irj, mert mindazon leveleidet felbontatlanul küldöm vissza." A felhozott példákból eléggé látható, mennyi erővel tüzelte Petőfi Aranyt tervei megvalósítására, félbehagyott munkái befejezésére, szóval bízó és lankadatlan költői termelésre. Hol korholva, hol dicsérve, de mindig buzdit. Jól esik neki, hogy az ad a szavára és valljuk meg, tanácsai sohase rosszak, néha kissé erőszakosak, de mindig szívből fakadók. De bármennyire is kíméletlen volt azokkal, kik nézetei helyességét vitatni merték: egyet mindig megkövetelt alattomban, hogy tanácsait csak meggyőződésből szabad követni. Sem baráti szeretetből, sem szívességből nem fogadott el helyeslést vagy csatlakozást, ő a meggyőződés erejét akarja látni. Arany mindig érezte ezt, mikor azonban az Életképek munkatársa lesz Petőfi ösztönzésére, megfeledkezik erről, segíteni akarja barátja kedvencz gondolatának az irodalmi triumvirátus megalakulásának lehetőségét, mellé áll s azt irja: „én kedvedért Jókaihoz csatlakoztam s ha tüzes vasvillát köpdösnek is érte rám: megállok." „Jókaihoz a kedvemért csatlakoztál. Quo jure a kedvemért? — méltatlankodik Petőfi válaszában.