Endrődi Béla: Petőfi könyvtár 9. Petőfi és Arany levelezése (1909)

Függelék

104 Petőfi-Könyvtár »Nem volna én nekem siralmas Az ifjú felnyög, felkiált — »Rövid éltemre koszorúnak Föltenni e dicső halált; S panasz nélkül fetrengenék itt, Ha eltiport testemen át Diadalra száguldanának A harczi fújó paripák. »Ha buzgó vérem hullatása Éretted, óh te drága hon, Nem esett volna ily hiába . . . Múló jegy, összedőlt romon! Ha áldozat gyanánt esém el, De nem mint siri áldozat, Mely, vérrel önti bár meg a sirt, Beléje életet nem ad. »És enyhe voln' e kő alattam, Ez a halál vetette ágy, Ha láthatnám még egyszer őket Kikért ez a sziv élni vágy; Ha végálomba csókolhatná A hiv nő e bágyadt szemet Miután egy búcsú pillanattal, Megláttam őt s gyermekemet. »Isten hozzád, lelkem fiacskám, Bús téli fán kis árva lomb, Játéka minden förgetegnek, Mely gyönge ágaidra ront.