Bihari Mór: Petőfi könyvtár 8. Petőfiné Szendrey Júlia eredeti elbeszélései (1909)

A „Pesti Napló" 61., 62. és 65-iki száma (1858.)

A „Pesti Napló" 61., 62. és 65-ik száma 67 nem lehet jó asszony, hogy ez az újságban van, szüleik olvasták; meg az is ott van, hogy az ilyen nem szeret senkit, még a gyermekeit sem !— senkit sem. Az utolsó szavakat már alig birta a szegény gyermek kimondani a nagy zokogástól. Atyja megfogá kezét és Klára növekvő bámulattal látá, mily szemrehányó arczczal fordul férje feléje s legmélyebb elkeseredés hangján intézi hozzá a következő szavakat: Látod, látod, még gyermekeidnek is kell miattad szenvedni; kigúnyolják, megvetik őket miattad! Hát még nekem! Minden barátom, minden tiszttársam bizonyos lealázó szánakozással tekint reám ; alattomban bizonyára engem is, mint e szegény gyermeket, gúnyolnak, megvetnek, mert — mert feleségem — irónő! De férjem, az Istenért, világosíts föl! én nem értelek; légy könyörületes irántam, hiszen meg kell őrülnöm, ha ez még tovább is így tart! Nem vagyok képes felfogni, mit jelentenek szavaid ; egy idő óta minden oly megfoghatatlan körülem : az emberek viselete irányomban ; legjobb ismerőseim tartózkodása, visszavonulása tőlem; és ami legtöbb : a te kegyetlen bánásmódod velem, elidegenésed tőlem! — — Szánj meg végre, vess véget e gyötrelmes helyzetnek: tudasd velem, mit lehet szememre hányni? Mit vétettem? Mi lehet ennyi szenvedésemnek oka? — Magad vagy mindennek oka, senki és semmi más ! — viszonzá férje növekvő indulatossággal, — 5«