Bihari Mór: Petőfi könyvtár 8. Petőfiné Szendrey Júlia eredeti elbeszélései (1909)
A huszár boszúja (1850.)
30 Petőfi-Könyvtár csak őt togja keresni és elszomorodva tér haza, ha majd nem találja ott. Nemcsak önön fájdalma, kedvese látásának nélkülözésén, hanem Bandi majdani elszomorodásának elgondolása, vagy pedig előérzeti úgy elfogták egyszerre a leány szivét, hogy midőn Jancsi után belépett az utczaajtón s az visszafordult feléje, nagy nehéz könnycseppeket látott legördülni a leány arczán. E látványra végkép eltűnt minden szelídebb kifejezés Jancsi vonásaitól és elsötétült, elvadult arczczal inormogá fogai között: Verje meg az én Istenem, mennyire szereti ama tejképű kölyköt! csak azon gondolat is megríkatja, hogy most az egyszer nem láthatja őt, hátha tudná, hogy soha nem fogja többé látni. Egész udvaron senki sem volt, mert a háziak mind a templomba menének, igy hát észrevétlenül, szó nélkül mentek rajta keresztül az istálló felé. Mikor oda beértek, Jancsi betevé Erzsi után az istállóajtót s csak a keskeny nyílásokon, mik ablak helyett szolgáltak, jött be imitt-amott némi világosság s igy félhomályban maradának. Szó nélkül ült le Erzsi a szalmanyughely mellé, várva, hogy majd Jancsi oda fog feküdni. Összetett kezeire nyugosztá fejét s elmerült gondolataiba. A huszár lova, jól ismervén a leányt, barátságosan nyerített feléje, várva a szokott kedveskedéseket, mert-azelőtt mindig volt Erzsinek egyegy hizelgő szava Jancsi kedves lovának, Szikrának számára. De most észre sem vevé azt, kezeit nem
