Bihari Mór: Petőfi könyvtár 8. Petőfiné Szendrey Júlia eredeti elbeszélései (1909)

Egy kis köpeny története (1858.)

Egy kis köpeny története 87 akarta. Kimerülve és reménytelenül várta, mit hoz rá a jövő. A zsidótól megvette egy targonczás, de nem mint előbb a köpeny gondolá, tán kis fia számára, nem, hanem magának. Az ám, pedig olyan nagy erős ember volt, olyan széles vállú, hogy a kis köpeny a legjobb szándékkal sem birta őt átérni, bármint terjeszkedett is, nem volt képes őt csak imigy-amugy is betakarni. Minden igyekezete hiába volt; csak úgy libegett a targonczás körül, mint valami kis gallér, mi azt különösen mulattatá, ki maga is csak fölleghajtónak csúfolá őt. No, hiszen, volt itt mit hallania! Istenem, hogy változnak az idők! Egykor mindenki nagynak nevezé őt és nagyságáért bámulá meg, most pedig egyre kicsinynek nevezni hallá magát és kicsiny voltáért kigúnyoltatni és kinevettetni. Pedig egy szállal sem volt kisebb, mint hajdanában, nagy korában. Világgyülölővé vált és foszlásnak indult keserűségében. Legjobban gyűlölte gazdáját és minden áron szabadulni akart tőle. Egy darabig remélte, hogy ha nem óvja azt meg a csípős széltől és hidegtől, az majd megbetegszik, mint egykor a kis fiú. Minél jobban fújt hát a szél, annál szellősebben röpült körülötte, világért sem simult volna hozzája. De nem nyert vele semmit. Úgy látszott, gazdája őt nem is a hideg ellen, csak czifraságból hordja. Mert bármily hideg volt, soha esze ágába sem jutott köpenykéjét maga körül összébb vonni, hanem ilyenkor elkezdett szitko-