Bihari Mór: Petőfi könyvtár 8. Petőfiné Szendrey Júlia eredeti elbeszélései (1909)

Egy kis köpeny története (1858.)

80 Petőfi-Könyvtár sony galléra, sem selyembélése nem volt. Nagyságával vigasztalta magát. Egyszerre csak kizudultak a fiuk abból a lármás teremből. Hanem még csak most ütöttek ám igazi lármát! Ha füle volt volna a szegény köpenynek, most bizonyára megsiketül. Igy csak elkábult e sok lármázó, kiáltozó fiú láttára és hallatára, hogy nem volt képes e zajongó tömegben saját gazdájára ismerni s ijedtében leesett a szegről, egy idegen fiúnak a nyaka közé. Véletlenül épen arra a fiúra esett, akié az az egészen bársonyköpeny volt. Amint ez a tévedést észrevette, fitymálva és megvetéssel dobta le magáról a földre; sőt még rá is tapodott. Ez mondhatlanul sértette és megalázta a kis köpenyt. Ámde erre kis gazgája oda jött, fölvette őt a földről és olyan részvéttel vizsgálgatta, ha nem történt-e valami baja. — Oh, te jó, nemeslelkű fiú! — gondolá magában a köpeny. Még ez nem volt elég, hanem a kis fiú odalépett a bársonyköpenyes fiú elé s haraggal rákiáltott : — Hallod-e te, mit dobod le az én uj köpenyemet a földre? Majd fölvetetem veled, tudom megemlegeted! Amaz végignézett rajta, de látván, hogy a kis fiú erősebb nálánál, hát nem viszonzott semmit, hanem lenézte őt és hátat fordított neki. S a köpeny olyan meleg hálával simult a fiúhoz és örök barátságot fogadott neki. — Jótett helyébe jót várj! Te pártomat fogtad,