Bihari Mór: Petőfi könyvtár 8. Petőfiné Szendrey Júlia eredeti elbeszélései (1909)

A „Pesti Napló" 61., 62. és 65-iki száma (1858.)

74 Petőfi-Könyvtár talan! Nem volt többé foganata ; sőt még növekedett a kaczaj. — Tűzbe veletek azonnal! — fenyegetőztem. Még harsányabb kaczaj. — Soha többé irónt, vagy tollat nem veszek kezembe! A legfelsőbb fokra hágott kaczajversenytől majd megsiketültem. Erre azonban egy csinos kis barna fiatal ember lép be a szobámba és nyájas, barátságos üdvözlettel közeledik felém. De mit látok ? Írószereim mindegyike szokott helyén áll asztalomon, a legmélyebb csendben s oly komoly állásban, mintha semmi sem történt volna A tentatartó oly szendének látszott, amint csak sötét arczulatjától kitelik ; a porzótartó pedig oly szelesen vágta be magát szokott helyére, hogy mai napig is csorba bele. Tollkés, olló, irón és tolltörlő, mind oly ártatlan képet vágnak, mintha garázdálkodásaik által soha keresztény lelket nem botránykoztattak volna meg. A tele irt papírszeletek, melyek előbb oly szemtelenül röpködtek orrom körül, egy pillanat alatt szép rendbe összebújtak és irótárczám legrejtettebb osztályába húzták meg magokat. S mindezt egy fiatal ember megjelenése okozá, kire jelenleg — és pedig méltán ! — többen haragusznak, mint a mennyi hajaszála van; és a kiknek száma veled is nyájas olvasó, hihetőleg még szaporodni fog, ha megtudod, hogy e sorokat is,