Bihari Mór: Petőfi könyvtár 8. Petőfiné Szendrey Júlia eredeti elbeszélései (1909)

A „Pesti Napló" 61., 62. és 65-iki száma (1858.)

66 Petőfi-Könyvtár szülte rendetlenség, mit Beregi nem szűnt meg a legkíméletlenebb módon nejének naponkint szemére lobbantani. Klára igyekezett ilyenkor kissé összeszedni magát, de csakhamar erőt vőn rajta előbbi levertsége, s helyzetének elviselhetetlen terhe alatt újra mindig visszasülyedt előbbi tétlen merengéseibe. Végre bekövetkezett ezen kínos állapot netovábbja, a végső csapás, mely alatt Klárának vagy végképen le kelle roskadnia, vagy ártatlansága érzetében fölemelkedni, hogy vérző szivvel bár, de fölemelt fővel viselje el, mit sorsa reá mért. Iskolába járó fiacskája egykor sirva jött haza s anyja tudakolására semmikép sem akart választ adni; végre mégis engedvén anyja unszolásának, zokogva vállá meg, hogy pajtásai nem akartak vele játszani és kicsúfolták őt anyja miatt. — Én miattam ! — kiáltott föl Klára álmélkodva. — Én miattam! Szerencsétlen gyermek, mit beszélsz ? Miért gúnyolhattak volna társaid én miattam ? De hát szólj, az Istenre kérlek, felelj! De a gyermek makacsul hallgatva törülgette kis ökleivel egyre sürün hulló könnyeit, Beregi ezalatt észrevétlenül belépett a szobába s hallván a neje és gyermeke közti beszédet, keményen rárivalt fiára, hogy rögtön vallja meg, miért csúfolták őt anyja miatt. — Azt mondták, édes apám, hát azt mondták, — zokogta a kis fiu, — hogy szégyeljük magunkat, mert a mi édes anyánk irónő, és aki irónő, az