Bihari Mór: Petőfi könyvtár 8. Petőfiné Szendrey Júlia eredeti elbeszélései (1909)

A huszár boszúja (1850.)

32 Petőfi-Könyvtár szűk mellénykét. Azután lehasitá a fehér, hólyagos ujjú inget, mire a leánynak sima fehér s még a patyolatnál is gyengébb kebele, kerekded vállai és gömbölyű karjai egészen fedezetlenül maradának. A szemérem, e haláltusa közepett is, pirosra festé egy pillanatra Erzsi arczát, de aztán ismét halvány lett és irtózattal mereszté borzalomtól kitágult nagy fekete szemeit Jancsira; félőrült kandisággal kiséré ennek minden mozdulatát, de ajkai nem birtak egyetlen kérő hangot kiejteni. Midőn már csak a kis rövid rokolya maradt a leányon és testének egész felső része meztelen fehérlett keresztül a sötétes homályon, ekkor Jancsi keresztbetett kezekkel állt meg a leány előtt, miként a kérlelhetetlen, szigorú, de igazságos biró a végitéleten, s igy szólt a leányhoz: — Meg fogsz halni, Erzsi! Tegnap azt esküdted, hogy szeretsz; de hamisan esküdtél, hazudtál s engem megcsaltál. Én azt esküdtem, hogyha bűnös lennél, elevenen fogom szivedet kitépni; én megtartom eskümet, én valót mondtam. Szivedet másnak akartad adni, miután az az enyém volt. Ez nem lehet. Ha enyém nem, másé sem lehet. Hóhérod leszek, amint te ördögöm levél. Gyilkossá leszek általad, amint te hazuggá levél csábitód által, hazuggá, hitszegővé e fajtalan kölyökért. De miért is lennék én jobb náladnál? Te irgalom nélkül csaltál meg, én irgalom nélkül foglak megbüntetni. Jobban szeretlek anyám sírjánál, hová gyermekkoromban vasárnaponkint