Bihari Mór: Petőfi könyvtár 8. Petőfiné Szendrey Júlia eredeti elbeszélései (1909)

A huszár boszúja (1850.)

A huszár boszuja 29 emeli két karját, kezeivel végigsimitá arczát s vánszorgó lépésekkel haladt ki az utczaajtón Erzsi után, mignein utóiéré őt. Jéghideg kezeivel érinté Erzsi kezét, ki ez érintésre ijedve hátra tekintett és csodálkozva látá itt Jancsit, kit szinte a kirukkolt legénység közt vélt lenni. Mi bajod, Jancsi, hogy olyan halovány vagy, mint a meszelt fal? — kérdé őt Erzsi részvéttel. Nagyon beteg vagyok, szép galambom, alig tudtam magamat ide vonszolni, de tudtam, hogy erre jösz, hát ide jöttem utánad, hogy kérjelek, ne menj a templomba, gyere hozzám, ti 1 j le mellém, ha öledbe hajthatom fejemet, úgy hiszem, majd jobban leszek. Erzsi Bandira gondolt és kérőleg mondá Jancsinak: Engedj a templomba mennem, hiszen nem sokáig tart a mise s aztán mindjárt ide jövök hozzád s itt maradok! — De már akkor késő lesz, én most akarom, hallod! — mondá Jancsi kemény hangon s megfogván Erzsi kezét, oly pillanatot vetett rá, hogy az bűne tudatában jéggé dermedni érzé vérét, elsápadva hajtá le fejét és szó nélkül követé Jancsit, ki őt inkább huzá, mint vezeté lakása felé. Oda érkezve, Jancsi előre lépett be az utczaajtón, Erzsi pedig hátrafordult és sóvár szemekkel kiséré a templomba haladókat s nagyot sóhajtva gondolá, milyen boldogok azok, kik oda mehetnek és Bandit, az ő Bandiját láthatják, ki ellenben