Bihari Mór: Petőfi könyvtár 8. Petőfiné Szendrey Júlia eredeti elbeszélései (1909)
A huszár boszúja (1850.)
A huszár boszuja 19 még egyszer avval a kulacscsal, aztán, babám, csókolj meg, hogy eszem azt a szád szépségét. Mohón hajtá föl az odanyújtott kulacsot, aztán sorra magához ölelgeté a leányokat, kik kevés ellentállás után, oda engedék magokat vonni a szép fiúhoz. Csak mikor Erzsire került a sor, ez egész testében reszketve vonakodott és tiltakozott tovább, de aztán tovább is tartá őt magánál Bandi. Eddig Barna Jancsi a tűz fölé hajolt, mintha csak azt akarná föléleszteni, de a föléledő, fellobbanó világnál szemei irtóztató boszulánggal, áthatóan, mint az éles fegyver, nyugodtak a tűzön túl álló Bandin és Erzsin. Magasan van már a fiastyúk az égen, — mondá az egyik huszár, — menjünk nyugodni; fiuk, ha Isten megsegít, holnap megint mind együtt leszünk itt. Te, Jancsi, ne csüggeszd úgy le a fejedet, mint mikor a baka a golyó előtt hajol. Hej, ha nekem olyan szép szeretőm volna, mint a te Erzsid ! Olyan vigan fütyörésznék, hogy tánezra kerekednének a csillagok. — Adjon Isten mindnyájunknak jó éjszakát! — Jó éjszakát! Fölkerekedtek a földről s mig a leányok a bográcsot s egyéb szétszórt holmit takariták össze, oda sompolygott Bandi Erzsihez, lehajolt mellé a földre, mintha segítene valamit és lassan a leány fülébe súgá: — Vigyázz magadra, édes kincsem, Jancsi aligha nem gyanakszik; egy szót sem szólt egész 2*
