Bihari Mór: Petőfi könyvtár 8. Petőfiné Szendrey Júlia eredeti elbeszélései (1909)

A fenyő és a vadrózsa

138 Petőfi-Könyvtár ismerte. Eddig csak az ellentállás szilaj gyönyöreit, a küzdelem vad kéjét isineré, a boldogságot csak most találta föl a kis vadrózsa-bokorban mely gyöngeségében erős derekával keres támaszt, átfonva őt virágos karjaival s felküldve hozzá illatát. Hát még mikor végre a rózsabokornak most már lombdús, elég menhelyet igérő ágai közé egy kis parányi madárpár fészket rakott! Midőn estenként oda tértek pihenni, éjjel ott aludtak, hajnalban csicseregve, fütyörészve szálltak ki fészkökből. Nemsokára igazgatni kezdték fészköket tollal, virágokból elszállt pamutszerű pehelylyel bélelni és jó puhára, melegre készíteni, mire aztán egy, két, három, négy piczinke tojás lett látható a fészek alján. Oh, ekkor a fenyőfa öröme leírhatatlan volt! Mennyire meghatotta, midőn látta, mint ül fészkében türelmesen az egyik madár, mig a másik messzi elszáll táplálékot hozni a hátramaradottnak. Végre kikeltek a kis pelyhes madárkák s az öregek egész áldott nap jöttek, mentek, soha sem unva meg, soha el nem fáradva, hogy szüntelen éhes fiaikat táplálják, kik az öregek közeledtére már messziről mind kitátották szájacskáikat s csipegtek ahogy csak tudtak, lesve, mindenik magának követelve a hozott magocskát. Aztán ezek is felnőttek s elkezdtek a fa körül szökdécselni, kissé fel-fel emelkedni, körül-körül röpkedni a fát, végre pedig elszántak az öregekkel, le a völgybe, az erdőbe. Hogy félt a fa ekkor, hogy remegett, hogy soha többé nem látja őket, nem hallja cseve-