Bihari Mór: Petőfi könyvtár 8. Petőfiné Szendrey Júlia eredeti elbeszélései (1909)
A szerencsétlen narancsfa (1867.)
A szerencsétlen narancsfa 115 ban a bekövetkezett gyászos események miatt senkinek sem jutott többé eszébe. Ott maradt a cseréppel együtt! Ellenségei csakhamar ismét feltámadtak ellene, gúnytárgyul szolgált a legutolsó íövisbokornak. Szemére hányták a bojtorján elpusztulását, melyet pedig különben észre sem vettek volna; azzal vádolák: az ő nagyravágyódásának esett áldozatul s kijelentették, hogy egy ilyen gyilkos gonosztevőt nem akarnak megtűrni a föld szinén. Pedig láthatták, hogy a kis fácska már nem viszi sokáig, napról-napra jobban pusztult, de csak annál inkább bántalmazták. Végre ő maga is elkezdé hinni, hogy nagy bűnös lehet, hogy a sors ennyire üldözi, mig körülötte minden oly boldog. Ez még jobban elcsiiggeszté és emészté életerejét. Gyökere nem birt táplálkozni a kiszáradt földből s ágai nem kapván elég nedvet, kiszáradtak, levelei lekonyultak, lehullottak s a kis fácska végre kiszenvedett. 8*
