Bihari Mór: Petőfi könyvtár 8. Petőfiné Szendrey Júlia eredeti elbeszélései (1909)

A szerencsétlen narancsfa (1867.)

112 Petőfi-Könyvtár s úgy örült rajta, mert alig volt nagyobb nálánál. De a nő még inkább örült; hálás, könnybe lábbadt szemekkel nézte hosszasan; hiszen arra emlékezett, hogy e fának gyümölcse egykor, messze távol országban csatázó férjét megmenté a haláltól. S e csemete ugyanazon narancsokból származik, melyeket az hazaküldött családjának, hogy ők is részesüljenek azon fának gyümölcséből, mely megtartá életét kedvesei számára. Igen, igen . . . ő szokott akkor ide kijőni s jól emlékszik, hogy ama narancsokból egyszer ide is hozott magával egyet, megette s e bokrocska itt bizonyosan a szétszórt magvak egyikéből származik, mely itt kicsirázott s gyönge hajtása éveken át tengődött. Csak Isten csodája, hogy ki nem veszett, el nem fagyott. — Szegény, szegény kis fácska, itt ugyan rossz dolgod lehetett árnyékban és hidegben; hogy tudtad kiállani ? De ne busulj, ezentúl jobb dolgod lesz; én viselem gondodat, hálás szeretettel foglak ápolni, emlékül, hogy legdrágább kincsemet a világon, férjem életét, neked köszönhetem! Könnyek hullottak szemeiből a kis fácskára, megcsókolá leveleit s az végre szeretve érezvén magát, oly boldog volt, mint még soha, soha! A nő kocsijához sietett, haza küldé, hogy azonnal hozzák ide az üvegházból a legszebb, a legpompásabb cserepet. Aztán vigyázva kivették a kis bokrot a földből a a drága cserépbe ültették. A nő saját kezeivel egyengeté el rajta a földet. De nem vitte magával haza, nehogy a kocsi zárása meg-