Bihari Mór: Petőfi könyvtár 8. Petőfiné Szendrey Júlia eredeti elbeszélései (1909)

A szerencsétlen narancsfa (1867.)

106 Petőfi-Könyvtár az embereknek és madárkáknak? Miért élsz hát? Életednek, létezésednek mi czélja? — Miért élek ? — sóhajtott ilyenkor a kis bokor. — Oh, volnék csak ott, hol a földet tűzokádó hegyek lávája termékenyiti, hol a nap forróbban süt, hol a tél enyhe, hol a hó és fagy ismeretlenek, oh, akkor én is felnőnék, tavaszszal én rajtam is virágok fakadnának, hófehér virágok, melyeknek kelyhéből édes illat tölti el az egész léget, az egész országot! Igen s a menyasszonyok az én virágaimból fonják szűz-koszorúikat, midőn életük legboldogabb napján Isten oltára elé állanak, örök hűséget esküdni annak, kit legjobban szeretnek a világon! Oh, be jól tud dicsekedni! — szólt megvetőleg legközelebbi szomszédjához hajolva az akáczfa s haragjában néhány sárga levelet szórt a kis bokorra. — Szép, szép! — szólt ismét feléje fordulva. Ám legyen, vegyük, hogy virágozni tudsz s virágaid olyan nagyon becsesek, de hát aztán ? mi jön aztán, mi a haszon belőled, mert azt csak nem nevezzük haszonnak, hogy a menyasszonyok fejét ékesíted ? Haszontalanság az egész! Hát még mit tudsz, van-e gyümölcsöd ? Fádat lehet-e mindenfélére használni ? Hm ! bizony nem gondolnám, ha rád nézek — Ha virágaim elnyiltak, — felelt búsan a kis bokor, — utánok kis apró zöld gyümölcsök képződnek, melyek aztán a forró nap sugaraiban csakhamar nagyokká fejlődnek, s megérve olyan sötét-