Bihari Mór: Petőfi könyvtár 8. Petőfiné Szendrey Júlia eredeti elbeszélései (1909)
A szerencsétlen narancsfa (1867.)
A szerencsétlen narancsfa. (1867.) Itt az alföldi síkságon, a beláthatatlan róna egyik gyönyörű pusztáján semmiféle fa sem látható olyan mennyiségben, mint az akácz. Van ugyan imitt-amott egy pár jegenye, egy-egy vadgesztenye, a kertekben s a tanyák körül néhány gyümölcsfa, de mindez csak elszórva, mintegy vendégként tűnik fel a nagy mennyiségű akáczok között. A szántóföldek, kaszálók, majorok és tanyák mind evvel vannak szegélyezve s a köztük határként felhányt árkok partjai sűrűn beültetve. Órákig elmehet az ember, egyik pusztából át a másikba, folytonosan lombdús ágainak szelid árnyékában, megvédve a pusztai nap égető sugarai ellen. Pedig levelei oly finomak, átlátszók, ágai oly karcsúak, hajlékonyak, a legkisebb szellőre meghajolnak s idestova lengenek. De meg is látszik rajtok, hogy itt igazán hazájokban, otthon érzik magokat; mintha csak azt susognák: mindenütt jó, de legjobb itthon! Némely helyeken egész kis erdőcskéket képeznek; de nem sötét, kietlen rengetegeket, rémes félhomály lyal, borzasztó fenevadakkal, lesben álló zsiványokkal, hanem nyájas, világos enyh-helyeket,
