Bihari Mór: Petőfi könyvtár 7. Petőfiné Szendrey Júlia költeményei és naplói (1909)
Petőfiné, Szendrey Júlia
18 Petőfi-Könyvtár költő több mint egy álló esztendeig felvértezte magát s annak a gyenge teremtésnek rendkivüli erőre valló tusája, előbb önmagával, aztán szüleivel, előítéletes környezetével. Ám felhangzik a szkeptikusok szózata : A költő azért költő, hogy lángoljon, a leány pedig nem is szerelemből lett felesége, hanem hiúságból, hogy Petöfiné legyen. A szkeptikusok azonban elfelejtik azt, hogy a költő Szendrey Júlia iránti „lángolását" többi szerelmeitől maga különbözteti meg. „Költői ábránd volt, mit eddig érezék, — Költői ábránd és nem szerelem". Mintha magnétikus ereje lett volna Júliának, mert elég volt egy szempillantása, hogy a költőt a remény gyenge sugarával mámorosan boldoggá tegye, szivének eddig nem ismert húrjait hozza rezgésbe vagy ijesztő bizonytalansággal kinozza, gyötörje. Ezt a szerelmet a költő eddig nem érezte. Ha szerelem lett volna keblem hullámzása, Időknek multával sem nyugodt volna el. Vad ár a szenvedély s merre medrét ássa, Sodor magával s végre bele halni kell. Most értem én csak e szilaj folyóra! A szemtanuk feljegyzése szerint Szendrey Júlia semmit sem tett, hogy a költő figyelmét a maga személyére felhívja, annál kevésbé adott tápot annak az érzelemnek, mely a költő lelkében már az első találkozáskor hatalmasan fellángolt. Petőfi csak lépésről-lépésre hódította meg Júliát aki ön-
