Dr. Ferenczi Zoltán: Petőfi könyvtár 6. Szabadság, szerelem (1909)

Petőfi és a szabadság eszméje

Petőfi és a szabadság eszméje 45 len nyelvben sem. Megvan a fogalma, mint népek vagy nemzetek szabadsága, de nincs meg az egyetemességet kifejező hatalmas szó, mely mint eszme, csak épen ilyen lélekből pattanhatott ki, mint az övé, melyet azonban máig egyetlen magyar szótár sem tartott méltónak bevenni (Akad. szótára, Ballagi), pedig fölvesznek olyanokat is, melyek nem is élőszók. Magának e szóösszetételnek alkotására világot vet az, hogy már előtte léteztek a következők: világtörténet, világrész, világirodalom. Ő maga is használja ezeket és még előfordulnak nála világkezdet, világrendszer, világszellem, világgyűlölet s melléknévi összetételekben is világgyülölö, világszerű, világraszóló, világcsaló, világdöntö. Nem alakjánál is, de tartalmánál fogva mindenesetre új a világszabadság szó, melyre neki okvetetlenül szüksége volt, hogy ezt a hatalmas, összefoglaló, egyetemes eszmét, mely lelkét oly mélyen foglalkoztatta, ki birja fejezni egyetlen szóval. Most a világszabadsággal kapcsolatban ugyanekkor egy más nagy gondolat foglalkoztatja őt. Kétségtelen ugyanis, hogy e nagy lelkiharczok közt, melyeken, mint valami belső convulsiokon, 1846 első felében átmegy és Szalkszentmártonban nyáron a puszta kebelén, amaz egyetlen, örökké való krisztusi példa szerint, magában elmélkedik: megszületik benne a mindig érzett, vagy legalább sejtett nagy hivatás tudata mellett egy még nagyobbé, az apostolé és martiré.