Dr. Ferenczi Zoltán: Petőfi könyvtár 6. Szabadság, szerelem (1909)

Petőfi és a szabadság eszméje

60 Petőfi-Könyvtár Ez még jellemzőbben nyilatkozik A XIX. század költői czimű versében, melyre leginkább szoktak hivatkozni, akik Petőfinek a költők hivatásáról való felfogását ismertetik. Ez a költeménye párhuzamban áll az 1847. január 1-én írt és csak a mult évben fölfedezett híres előszavával, melyet az éppen ekkor nyomtatás alatt volt Összes költemények elé szánt, de ki nem adott, azonban a benne kifejtett nézeteit és érzéseit utóbb költeményeibe vagy prózai műveibe beleszőtte. Ebben igy szól: „Végre, hogy bennem szaggatottság van, az fájdalom, való; de nem csoda. Nekem nem adta isten a sorsot, hogy kellemes ligetben csalogánydal, lombsusogás és patakcsörgés közé vegyítsem énekemet a csendes boldogságvagy csendes fájdalomról. Az én életem csatatéren folyt, a szenvedések és szenvedélyek csataterén; régi szép napok hottestei, meggyilkolt remények halálhörgése, el nem ért vágyak gúnykaczaja s csalódások boszorkánysipitásai között dalol fél— tébolyodottan múzsám, mint az elátkozott királyleány az operencziás tenger szigetében, melyet vadállatok és szörnyetegek őriznek. Azután e szaggatottság nem is egészen az én hibám, hanem a századé. Minden nemzet, minden család, sőt minden ember meghasonlott önmagával. Az emberiség a középkor óta nagyot nőtt, s még mindig a középkori öltözet van rajta, imitt-amott megfoltozva és kibővítve ugyan; de ő mindazáltal más ruhát kiván, mert ez igy is szűk neki, szorítja