Dr. Ferenczi Zoltán: Petőfi könyvtár 6. Szabadság, szerelem (1909)

Petőfi és a nő

Petőfi és a nő 135 A név, amelyet örököl utódom, Ha nem nagy is, de szép és tiszta név lesz ... Lehetne tán, lehetne tán nagy is, Ha hozzáadnád lelked fénysugárit, Ha vélem együtt sikra szállanál. Oh mert bölcsődbe téged is, szerelmem, A múzsa tett, a múzsa ringatott. De te erőd nem ismered, s ki bizzék A harczosban, ha maga sem bizik ? Jobb, jobb, maradj el a csaták teréről, Hol úgy is a sors többnyire azért Ád csak babért, hogy meggyilkoltatott Boldogságunknak szemfedője légyen. Maradj, maradj el a csaták teréről; Nem lészsz kevésbbé kedves én előttem Árnyas magányodnak homályiban, Mint lennél kinn, bár bámultatva, a Nyilvánosság napfényes ormain ; Sőt kedvesebbe tészen a tudat, Hogy aki mély és nagy tenger lehetnél, Csak mint kicsiny kis harmatcsepp ragyogsz A szerénységnek rózsalevelén. De sőt egész költészete, életfelfogása arról tanúskodik, hogy sem a tetszelgő, sem a démoni vagy egyáltalán bonyolult jellemű nőket nem kedvelte. A házinőben, mint egyébként a legtöbb kiváló férfinak, anyja volt példányképe. Mondják, hogy az ily egyszerű, jóságos, derűs, idősebb nőkhöz gyermekkorától fogva nagy vonzalommal viseltetett.