Gyulai Pál: Petőfi könyvtár 5. Petőfi Sándor és lyrai költészetünk (1908)

Előszó

88 Petőfi-Könyvtár magának költészetéhez méltó nyelvet teremtett. Tágított valamit az irodalmi nyelv merev rend­szerén s a költői nyelv egy új formáját alkotta meg, mely éppen annyi szépséggel bír, mint a Vörös­martyé, sőt az irodalmi fejlődés szerint éppen a Vörösmartyé után kellett következnie. Megmutatta, miként lehet egyszerűen, gyermetegen s mégis a legköltőibben szólani, miként lehet magyarúl s jellemzetesen szólani oly dolgokról is, melyekről eddig mesterkélten vagy idegenszerüleg szólottak. Az ő nyelve nem egészen szabatos eddigi fogal­maink szerint, de benne a nemzet geniusa szökel s mintegy visszahatáskép nyilatkozik az idegen szófűzés ellen. 0 a nép kifejezéseit, nyelvfordulatait valami varázszsal tudta bevonni, hogy azok egy­szerre költői becsűekké váltak. Az, ami a nép ajkain jelentőség nélkül, ingatagon, Ízléstelenül hangzott, nála jelentőséget, határozottságot nyert s megszépült. Az nem az ő hibája, ha követői tájszavakkal árasztják el költészetünket, ha az iro­dalmi nyelvet tájszólássá akarják lealacsonyítani, s a helyett, hogy fordulatok-, könnyüség- és válto­zatosságban gazdagítanák, a korlátlanságot, szeszélyt és ízléstelenséget emelik elvvé. Igaz, Petőfi néha túlmerész, de legalább tárgyai­ban mindig némi indokot találunk; igaz, van egy pár dala, melyekben szembeötlő gondatlanságot árul el, de azt megint csak utánzói terjesztik róla, hogy hanyag verselő, mert az úgynevezett Petőfi­iskola hívei azok, kik Petőfi újításaiban csak

Next

/
Thumbnails
Contents