Gyulai Pál: Petőfi könyvtár 5. Petőfi Sándor és lyrai költészetünk (1908)

Előszó

Petőfi Sándor és lyrai költésze'linlc 85 ilyet könnyű írni, ez nem is művészet. De utánzói leginkább megmutatták, hogy Petőfi öntudatosan vagy öntudatlanul — egyre megy — mennyire művész. Mostani népköltőink dalai élnek-e a nép ajkán ? Megzendülnek-e lelkűnkön jó vagy rossz kedvünkben, mint a hogy a jó népdal szokott? Nem fogjuk-e rájok azt mondani: ilyet nagyon bajos irni, ez fejtörő művészet, ez kínos költészet: a költőnek is abba kerül, az olvasónak is. Népdalainak kétszeresen kelle hatniok oly időben, midőn a nép politikai fontosságra kezdett emelkedni. A nagy hatás bátorrá tette a költőt, s népdalai szellemét önté el legtöbb költeményén. Majdnem egész költészete népies szint váltott, szellem, tartalom és verselésben. Vádolni kezdék, hogy elhagyogatja a formát, verselése szabálytalan s a nép együgyü széptani nézeteit törekszik irodalmi érvényre emelni. Nem szándékom Petőfi gyönge költeményeit védeni, annál kevésbbé utánzói rakonczátlanságát, de e vádat soha sem értettem egészen. Ha a forma alatt nem csak a technikát értjük, minthogy úgy is van, hanem a felfogás és kivitel egységét, tehát a stil szabatosságát: Petőfi e tekintetben igen erős. Dalai egyöntetűek s nem látszanak rajta a habozás, toldozás, veríték nyomai. Mintha gondolatai együtt születnének a formával s azon érzést, mi szivében lángol, csak igy lehetne elmondani. Találunk-e Petőfi népdalaiban csak egy sort is, mi fölösleges volna ? Arra használja-e tárgyait, hogy egy csoport érzést, képet, gondola-