Gyulai Pál: Petőfi könyvtár 5. Petőfi Sándor és lyrai költészetünk (1908)

Előszó

Petőfi Sándor és lyrai költészetünk 45 Az ily haragos dühöngő költeményei, noha mindenütt keze nyoma rajtok, keveset érnek. Ezt talán később maga is érezte, de midőn azon érzések uralma alatt állott, meg kellett, hogy irja. A költészet neki nemcsak művészet volt, hanem életszükség is, maga az élet. Ha érzett valamit, annak hangot kellett adnia — egyébre aztán keveset gondolt. Énekelni volt rendeltetése s mindig követte ösztönét Költeményeiből csaknem megírhatni életrajzát. Alig egy mozzanat életében, minek emléket ne állított volna. Ép esze s élénk müérzéke hamar felfogott mindent s többet hallgatott az okos szóra, mint áltáljában gondolják. Nem javított költeményein, bár mint hibáztatták, sőt annál makacsabban ragaszkodott hozzájok s tüstént kiadta, de később összes gyűjteményében mégis mellőzte, mint A helység kalapácsát s más kisebb költeményeit.

3

1) Mit róla az ítészét, barátai s a tekintélyek mondtak, nem vette látszólag számba, de ha valami olyan volt bennök, minek igazságát érzé, az öntudatlan munkált lelkén, később nem maradt következés nélkül, de mind ez úgy történt, mintha őmaga jött volna reá. Tekintélyül csak Vörösmartyt ismerte el. Fiúi kegyelettel viseltetett iránta. Sokszor vitte el hozzá költeményeit s az összes kiadást is neki ajánlotta. Mégis utoljára a legérzékenyebben sérté meg őt, mert, miként föllengőn kifejezte magát: „Brutus szerette Caesart, mégis megölte " Az ok politikai türelmetlenségében rejlett. Vörösmarty 1848-ban