Barabás Ábel: Petőfi könyvtár 4. Felhők (1908)

Felhők

III. így ér véget a tragédia, a század nagy költeményeinek ikertestvére. Az örök ember képe ez, ki a lángész fényénél észreveszi, hogy az igazság nem a tudomány tételiben és a dogmák paragrafusában rejlik. Ezek csak jelképek, de az érzékelhető és kifejezhető szabályokon túl vannak más szabályok is, melyek a dolgok lényegét fejezik ki. Észreveszi, hogy a mi polgárosultságunk, társadalmunk és életviszonyainkon túl van egy más eszményi világ, melyre csak föl kell emelkednünk, hogy megértsük azokat a titkos erőket, melyek a vén világ organizmusát mozgatják s hogy megértsük a vérkeringés rendszerét, mely az egész világot táplálja s a világ idegrendszerének hálózatát, mely értelmet kölcsönöz az egésznek. Honnan jut ehhez az eszméhez ? Függetlenül ? Vagy pedig korából kölcsönzi? Taine mondja, hogy a forradalmak magukkal vonják az eszmék forradalmát is. Ha a társadalom ledobja magáról fejlődése akadályait, az eszmék világában is igyekszik egy magasabb nézőpont felé. A múlt század elején minden költőt ez a törekvés ragad meg. Valamennyien a legmagasabb eszmények felé törnek lázas buzgalommal. Mikor azután látják, hogy nincs erejük hozzá,