Barabás Ábel: Petőfi könyvtár 4. Felhők (1908)

Felhők

Felhők 63 Előttetek, mögöttetek, Nincs boldogság ... ott alattatok van A sírhalomban. Tovább, tovább. Szegény és gazdag él egymás mellett. Az egyik bőségben úszik, a másik fázik, éhezik s rongyokkal takarja testét. Az állat megtalálja táplálékát, a madárnak fészke van, a farkas ruhával jön a világra. Csak az ember nyomorult, „a természetnek legmostohább fia". Ez hát a világ? Ez a gondviselés? Ez az emberiség legyen jó, erkölcsös és nemes? Ez lelkesüljön eszményekért? Szivét nagy sejtelmek fogják el. Jönnie kell egy kornak, mely ledönti a korlátokat. Mely kenyeret ad az éhező millióknak. Hajlékot és ruhát a nyomorultaknak. Eljön-e a kor? A hős előtt véres képek elevenülnek meg. Talán éppen e kor küszöbén állunk. Talán ő van hivatva a nagy szót kimondani. Talán ő lesz az, ki egyenlővé teszi az embereket s azután el fog bukni s elvérezni a vérpadon. Vájjon mi ér? Vájjon mi történik velem? Sejtek, s e sejtelem, ez olyan rettentő! Ugy rángatózik, úgy ugrándozik szivem, Miként a porban a levágott emberfő. Bizarr és elrettentő kép. De nagy sejtelem láza lüktet benne, minő csak a vatesek sajátsága. A