Barabás Ábel: Petőfi könyvtár 4. Felhők (1908)

Felhők

Felhők 55 Ti szárnyas, óriási lelkek! Hogy van, hogy titeket a törpe világ Mindig kicsinyeknek kiált ? Nincs hát erkölcsi magja a tömegnek. Csak a félelem teszi engedelmessé a benne rejlő állatot. A nagy eszmékért czéltalanul halnak meg a nagy lelkek. A hős újra odatért, a honnan kiindult. Szive sötét földalatti lak. „A fény csak azért hatol bele, hogy lássa a férgeket, mik ott tanyáznak." A kínos ébredésben ott áll a hős. Körülötte a dogmák romhalmaza. Az isten dicséretére emelt székesegyházak szétrombolva. A vallás összeomlott, mert hazugságnak bizonyult. A sötétségben, mely az erkölcsi világrend romhalmazára nehezedik, víziószerű látományok ragadják meg. A villám fénye, mennydörgés és orkán hatalmas harsogása mellett látja a végitéletet s mint a gyermekeiben csalódott és megőrült Lear shaksperei képekben és hangon üvölti bele szózatát az alaktalan éjbe: Oda nézzetek: Csatára iramlik a fergeteg ; Paripája a szél, a nyargaló, Kezében a felleg a lobogó, Amelynek villám a nyele. Vágtat vele, vágtat vele Csatára, csatára . . . Mint harsog trombitája, A mennydörgés!