Barabás Ábel: Petőfi könyvtár 4. Felhők (1908)

Felhők

42 Petőfi-Könyvtár érzéketlenné tették szivét. Reflexiói egymásután támadnak. Van köztük lehellet-finomságú részlet is, mely egy kiégett szív határtalan gyöngédségére mutat. A gyermekleány esete, ki ifjáról álmodik, a szerelmet új oldalról mutatja meg. A szerelem csak véletlen műve. Az egymásnak termett lelkek nem találkoznak. A természet meghozta a szerelem törvényét, de nem gondoskodott arról, hogy a szivek találkozzanak. Hol az igazság ? Faust szerint Auerbach pinczéjében. Brand, Frosch és a többi részeges pajtás társaságában, bor és trágár énekek gőzében. Az éneklés a legemberibb filozófia csalódások esetén. A bánatot csak borba lehet temetni. A mámor a legszebb, legpoétikusabb temető, ahol a bánat aranyos ködfelhőben úszik. Melyik a legvígabb temető ? A bú temetője! . . . „S ez hol lelhető!" Azt kérditek, ugy-e bár ? A bú temetője a borosasztal, Közepén a kereszttel, a nagy palaczkkal, E mellett sirhalom minden pohár. Járjunk e vig temetőbe Ily szomorú időbe' ! De a haj látása, „amelynek minden szála szög", fölébreszti. A mámor is csak illúzió. Az ifjúság illúziója. Ha szétfoszlik az illúzió, újra a valóság sivár országútján vagyunk. Ha őszbe borulnak