Barabás Ábel: Petőfi könyvtár 4. Felhők (1908)

A „Felhők" eredeti kiadásának lenyomata

Felhők 1-19 LXIV. Fövényszem .... harmatcsepp .... a szikla, mellyet Ezer villám meg nem rengethet Az örökké rengő tenger.... A tiszta napfény és a szennyes ember És minden, minden a világon Csak álom, tünedékeny álom. Ez álma mind a természetnek, Kit miljom év előtt szender lepett meg, S ki álmodik Talán még miljom s miljom évekig. De fölébred végre, Egyszerre fölriad, Fölkeltik egyre-rémesb álmai, És ekkor a borzalom miatt A semmiség feneketlen tengerébe Fog ugrani! LXV. Fejemben éj van, éjek éjjele, S ez éj kísértetekkel van tele; Agyamban egymást szülik a gondolatok, S egymást tépik szét, mint vadállatok.