Barabás Ábel: Petőfi könyvtár 4. Felhők (1908)

A „Felhők" eredeti kiadásának lenyomata

112 Petöfi-Könvvtár S ha majd fölénk a szemfedő borúi, S kivisznek, s rajtunk a sír domborúl!.. . S ha majd hozzánk az unokák kijőnek Szép alkonyán a sárga, csendes ősznek, S merengve nézik ákáczlombjainkat, Miket fejfánknál a lég halkan ingat XLVII. Szeretője-e vajon a testnek a lélek? S mint szeretőkhöz illik, együtt enyésznek? Vagy a lélek a testnek csak barátja? S ugy tesz, mint rendesen a barát: Elhordja magát, Midőn amazt pusztulni látja. XLV11I. Oh szerelem, te óriási láng! Ki a világot gyújtod ránk, Aztán ellobbansz tán egy perez alatt, S örök sötétség és hideg hamvad marad.