Baróti Lajos: Petőfi könyvtár 2. Petőfi adomák (1908)

Adomák 97 Az a baj, kedves ifjú barátom, — szólott szelíd szemrehányással Reseta, — hogy ez a mű nem méltó az ön nevéhez. Ön olyan szép dolgokat irt már, hogy ilyen gyöngét nem szabad világ elé bocsátania. Mintczenzor megengedem kiadását; de mint önnek igaz jó barátja, nagyon kérem, dobja a tűzbe! Petőfi mélyen meg volt hatva a jó öreg úr e váratlan szavai által; de hát ő is elmondta egész bizalommal, hogy neki ezt a regényt, akármilyen gyönge, mégis ki kell adnia, mert atyja, anyja szükségben él. Meg aztán ő rajta is elfér az a néhány forint, amit érte kap. A jó öreg czenzor elérzékenyülve szoritá meg erre a költő kezét és azt mondta: — Tehát tudja mit? Ha önnek csak azért a százötven forintért kell az engedély a munka megjelenésére, én adok önnek százötven forintot. Tiz esztendő alatt visszafizetheti. Petőfi elmosolyodott; lehetetlen volt többé indulatoskodnia; de azért természetesen csak azt felelte, ha mindjárt rá akasztják is a regénye czimére, mégis kiadja azt, hadd dühödjenek érte majd legalább a kritikusok. A regény azután meg is jelent. Hanem sohasem feledte el Petőfi a jó Reseta jószívűségét. (Jókai Tarka Élet.) Petőfi a Gellérthegyen. Egy este hárman ültek együtt egy kis vendéglőben : Petőfi, Pákh Albert és Stolp fiatal Petőfi-Könyvtár II. 7