Baróti Lajos: Petőfi könyvtár 2. Petőfi adomák (1908)

Adomák 147 Bem és Hannibál. Bem Erdélynek egyik, Petőfi a másik végén jött be és különös, azonnal egymásra találtak. Hannibálról szólván, tudja ön, tábornok úr, kit tartok én hozzá oly hasonlónak, amennyire csak hasonló lehet két ember egymáshoz? — kérdezte egyszer Bemtől Petőfi. — Nos? — Önt, tábornok úr. Tudja Isten, ennyit nem igénylek. Én csak egyet tudok, vagy nem is tudok . . . Azt nem tudom, mi a félelem és a csüggedés. — Az a fő, Hannibál is ezt a kettőt nem tudta. Az igaz, hogy ez nem mindennapi dolog. Nem dicsekvésből mondom, mert nem az én érdemem, hanem Isten ajándéka. A dalárdistáK Közt. Az erdélyi hadsereg 1849 január havában az első szebeni ütközet után Szelindekre vonult vissza. Az erdélyi ifjúság itt dalárdát alakított, mely előbb Bemnél, azután Petőfinél tisztelgett az esti órákban. Harczi s más dalokat énekeltek. Kedvencz daluk volt akkor nagyon a magyar népdalokon kivül a Marseillaise és „Búsul a lengyel". Petőfi, miután ablaka alatt énekeltek, mindnyájukat beszólította szállására, velük barátságosan kezet szorított s aztán borral, szivarral, dohánynyal 10*