Kéry Gyula: Petőfi könyvtár 1. Friss nyomon (1908)
A „legjobban szeretett" anya
A „legjobban szeretett" anya 95 Petrovicsék később sógorság révén szoros barátságot kötöttek Reveszékkel. Kissnének, kinek atyja szintén a mészáros mesterséget űzte, két fivére volt: Pál és Samu. Pál együtt járt Petőfi Sándorral a selmeczi lyceumban. Másik fivére: Samu és Petőfi István a mészáros mesterségre adták magukat. A két egytestvér nagyon szerette a másik egytestvért, annyira, hogy Petőfi rá tudta beszélni Palit arra is, hogy álljon be katonának, mert az ám csak a gyöngyélet, amit Pali Sándorért meg is tett, de ami szomorú véget hozott ugy magára, mint szüleire, mert nem tudván hazaszökni a forradalomban, künn halt meg Csehországban az 50-es években. Petőfi Revesz Zsófia mindkét fivérével levelezett, s főkép Palinak számos levele volt a költőtől. A szabadság'narcz után azonban Zsófia szülei ugy a leveleket, mint Petőfinek anyja által a szabadságharcz idején hozzájuk hozott könyveit és egyéb Írásait, félve az osztrák spiónoktól, elégették. Mikor Petrovicsék Dömsödről Pestre jöttek, hónapokon át laktak Reveszéknél. Petrovicsné főzött, varrt, mosott és vasalt, Petrovics pedig kijárogatott Reveszék rákoskeresztúri földjére és segített a gazdasági dolgokban. Később Petőfi szüleit Czinkotán, mnjd Váczon helyezte cl, s mikor már nős volt, visszahozta őket és a saját lakásán adott nekik szállást. Ez időben Revesz Zsófia naponta eljárt Petőfiékhez. Segítségére volt az öreg Petrovicsnénak, aki maga főzött a fiataloknak.